1. rész

Sabine

Izgatottan toporogtam a színpad mellett. A zenekar, ami kísérni fog, már fent állt, én pedig csak arra vártam, hogy végre felkonferálják a nevem. Sabine Fischer vagyok, kezdő zenész. Nem célom meghódítani a világot, csak élvezni szeretném a zenét és átadni az érzéseimet a hallgatóságnak.
Most pedig itt állok Madridban egy fesztivál kellős közepén. Hatalmas a tömeg és mind arra várnak, vajon hogyan fog szerepelni az a bizonyos ’neve nincs’ előadó.
- És most következzen egyenesen Németországból, Sabine Fischer! – kiáltotta a srác a nevem a mikrofonba, mire odalent tapsolni kezdtek. Utólag belegondolva, nem biztos, hogy szerencsés volt bemondani honnan is érkeztem. A két legnagyobb európai futballnemzet, ősellenségek. Még a végén valaki esetlegesen hozzám vág egy focilabdát.
Felléptem a lépcsőfokokon és a mikrofonhoz léptem.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk, majd hátra pillantottam, jelezve a dobosnak, hogy elkezdheti a beszámolást. Mivel mindig a dobos kezd, ő számol háromig mielőtt megszólalnának a hangszerek. Megvártam, amíg a harmadik ütemhez értek és csak ekkor kezdtem el énekelni. A kedvencemmel kezdtem az összes dalom között. Annyiszor énekeltem már, hogy még húsz év múlva is emlékezni fogok a szövegére, de még mindig ugyanakkora átéléssel tudtam előadni hallgatóságomnak.

A Promise This (http://www.youtube.com/watch?v=8F1q0Vn4u4g) után még négy másik számunkat játszottuk el. A közönség tapsolt és kurjongatott, mikor a végén megköszöntem, hogy eljöttek és meghallgattak. Lelépdeltem a lépcsőn és a színpad mögé mentem az autóhoz, amiben a táskáim voltak. Szükségem volt egy kis vízre. Nagyokat kortyoltam a palackból, majd visszacsavartam a kupakot és betettem az ülésre. Megtöröltem az arcom egy törölközőbe és visszaindultam, hogy megköszönjem a zenészeknek is a segítséget. Alig értem a színpad öt méteres körzetébe, mikor az őrök hangját hallottam meg.
- Sajnálom, de senkit nem engedhetek hátra! – tolt három embert vissza a tömeg felé. Szerencsére édesanyám spanyol, így jól értettem a nyelvet.
- Ne szórakozzon már! Sergio Ramos vagyok, az Istenért! – dörrent rá az egyik hímnemű.
- Sajnálom, de akkor sem tehetem. Ezért fizetnek – ismételte meg az őr. – Senorita Fischer nem ér rá! – Komolyan engem keresnek? Ennyire tetszettem volna nekik?
- Ez nem teljesen igaz – léptem közelebb. Az őr arrébb állt, így rálátásom nyílt újdonsült rajongóimra. – Üdv, Sabine Fischer! – mosolyogtam. Megakadt a szemem az egyiken. Nem hiszem! Ez most tényleg ő? – Mesut? – nyögtem ki egykori legjobb barátom nevét.
- Igen – mosolyodott el a török-német. – Örülök, hogy meghallottál minket, másképp sose jutottam volna a közeledbe – nevetett. – Nagyon jó voltál!
- Köszönöm – mosolyodtam el, majd közelebb hajoltam és megöleltem.
- Ő itt a csapattársam, Sergio – mutatott a nagyhangú fiúra. – Ő pedig a testvére, Natalia – intettem feléjük egy aprót, de a srácot nem nagyon érdekelte, míg a lány közelebb hajolt és megölelt. A spanyolok elég közvetlenek, úgy tudom. 

Natalia

Véget ért a nyaralás, és két nap múlva újra munkába kell állnom. Nem mintha annyira bánnám, hiszen imádom a munkahelyem. Ki ne szeretné? Natalia Ramos vagyok, és 26 éves létemre már a Real Madrid focicsapatánál dolgozom, mint masszőr. Szeretem a munkám, és nem feltétlen azok miatt a félpucér pasik miatt, akik az „alanyaim”. Még csak meg sem fordulhat a fejemben, hogy úgy nézzek bármelyik focistára is, hiszen az ikertestvérem, Sergio is a csapatot erősíti, és hát na… Szemmel tart engem is, meg a társait is, nehogy bármelyik is többet akarjon barátságnál. Eddig erre nem is volt példa. Mindegyik játékossal csak barátok vagyunk. Vannak közülük, akikkel nagyon jóban vagyok, vannak, akikkel elvagyok, és azért akadnak olyanok is, akiket a hátam közepébe sem kívánok.

Visszatérve a jelenhez. Szerencsére még van két nap a szabadságból, és igaz, hogy Miamiból már hazajöttünk Madridba Sergioval, de még holnap elmegyünk az egyik nagyobb madridi zenei fesztiválra, és velünk tart még a csapat tízese, Mesut Özil is, aki szintén a mai napon érkezett haza a nyaralásából.

-Szép jó reggelt!- jött le reggel Sese a konyhába, és egy a fejem búbjára adott puszi után a reggeli kávéjárt nyúlt- Mikor jön Mes?

- Én tudjam?- néztem rá felvont szemekkel- Te beszéltél vele!

- Akkor elfelejtettem- vont vállat szimplán Sergio, és belekortyolt a kávéjába- Majd, ha itt lesz, elkezdünk készülődni.

- Mert te arról vagy híres, hogy gyorsan készülődsz…- jegyeztem meg kifele menet a konyhából

- Én is szeretlek!- kiáltotta utánam Sese gúnyosan

Mesut végül délután 5kor csengetett, és Sergio egy szál fürdőgatyában ment ajtót nyitni. Szegény török-német, vagy német-török arcát látni kellett volna, hiszen ő is tudta, hogy Sergio nem a gyorsaság mintaképe, ha készülődésről van szó.

-De te se…- fojtotta belém a nevetést Mes, mikor belépett a nappaliba- Le se tagadhatnátok, hogy tesók vagytok…

Szemforgatva indultam fel a szobámba öltözni, erre Sergio nem futott el mellettem majdnem fellökve engem, hogy ő végezzen elsőként? Ezt nem hagyhattam annyiban. Nekem kellett nyernem, így turbófokozatra kapcsoltam. Fél óra múlva elégedetten mentem le vissza a nappaliba, ahol még mindig csak Mesut üldögélt a TV-t kapcsolgatva.

-Nyertem!- ugrottam nagyot örömömben

- A fenébe!- hallottam a hátam mögül Sergio szitkozódását, mire én csak ráöltöttem a nyelvem

- Inkább induljunk- toloncolt ki minket Mesut az ajtón, majd be a kocsijába és végül útnak eredtünk

Nem mentünk sokat. Körülbelül 20 perce kocsikázhattunk, mikor Mes leparkolt jelezve, hogy megérkeztünk. A programok már jócskán zajlottak, körülnéztünk pár helyszínen, majd a nagyszínpadnál állapodtunk meg, ahol pont egy koncert kezdődött. Egy német énekesnő lépett fel, akiről én személy szerint még nem hallottam, de a zenéje az tetszett. Mesut viszont kikerekedett szemekkel nézte végig a koncertet, majd miután vége lett, karon ragadott engem is és Sergiot is, hogy a színpad mögé húzhasson minket. Közben azért elmagyarázta, hogy ő ismeri a csajt még Németországból. A kis gülü egyből próbált bemenni át a kordonon, de a biztonsági őr nem engedte, így Sergio is felszólalt, és persze, hogy a nevére hivatkozott. Mi másra?

-Ne szórakozzon már! Sergio Ramos vagyok, az Istenért!- szúrta a két ajtós szekrény szemei közé, de annak meg se kottyant, hogy Sergio ráförmedt, amit nem csodáltam, hiszen még Sesénél is nagyobb volt az ember

A biztonsági őr meg jött a szokásos „Engem ezért fizetnek” dumával, meg azzal, hogy az énekesnő nem ér rá. Aha, nem ér rá, mi? Pár másodperc múlva ott termett ez a Sabine, aki mosolyogva mutatkozott be nekünk, de mikor Mesutra tévedt a tekintete, nem kicsit meglepődött.

-Mesut?

- Igen- mosolyodott el drága barátunk, majd hamarosan minket is bemutatott, bár Sergio nem mutatott nagy lelkesedést. Szerintem még mindig a gorillára fújt, amiért a neve miatt nem engedte be, én viszont boldogan öleltem meg a lányt

- Natalia vagyok- adtam neki két puszit is- De szólíts csak Natinak.